Interjú Orosz György humoristával

Kereskedelem, humor, szeretet

Interjú Orosz György humoristával

Orosz György neve biztosan ismert számotokra, de a humoristával nem csak televíziós csatornákon keresztül találkozhattok, hiszen arca a reklámokban is feltűnt, hangja pedig rádióműsorban is visszaköszön. A KOmédia Stúdió Humortársulat művészeti vezetője, aki pályafutását Debrecenben, kereskedőként kezdte. Elmesélte, hogyan lett belőle először rádiós műsorvezető, majd humorista. Interjúnk kapcsán olyan témák is előkerültek, mint az emberi kapcsolatok, a generációs különbségek, a szeretet. Megtudhatjátok, hogy a humorista munkájában ezek a témák miképp jelennek meg. Reméljük cikkünk nektek is szórakoztató, de inspiráló és érdekes is lesz!

Interneten is olvasni arról, hogy debreceni kereskedőként kezdted, majd hová jutottál tovább és tovább, de hogyan is kezdődött az egész pályafutásod? Milyen iskolába jártál és milyen végzettséggel rendelkezel?

Általános iskola után kereskedelmi szakközépiskolába mentem, hogy legyen egy szakmám is. Debrecenben felkapott iskolának számított ahová bekerültem, körülbelül 700-ból 50 embert vettek fel. Utána 4 főiskolára és egyetemre jártam, de ebből csak egyet végeztem el, mert a többi nem igazán tetszett. Jártam a Pécsi Tudomány Egyetem humánpolitikai szakára, majd pénzügy-informatikába is belekezdtem, de végül, amit elvégeztem, az a reklám-marketing szak volt, azt imádtam, szerettem.

Már igazából 18 éves koromban kereskedőként kezdtem, nagynénémnek volt egy papír-írószer boltja, tőle kértem egy kisboltnyi árukészletet bizományba, amit majd kifizetek neki, amikor eladtam. Az akkori tőkehiányos piaci helyzetben a kisvállalkozási forma ment a legjobban, aki ügyesen csinálta. Ehhez kellett egy nagyon jó duma, amivel el kellett adni a dolgokat. Ezen a területen viszont hamar el lehet érni a „falat”, nem lehet nagyon továbblépni, ezt pedig én nem igazán szerettem, nagyon mókuskerék volt az egész.

Készítettem közben reklámokat is, mikor megkérdeztek, hogy nincs-e kedvem TV-ben szerepelni, és akkor öcsémmel kaptunk heti 1 órát az Alföld Televízióban, hogy csináljunk valami jó műsort. Az volt ebben a jó, hogy olyat csináltunk, amire ha odakapcsoltak az emberek nem hitték el, hogy ez komolyan létezik és ilyet leadnak. Kértem, hogy ugyanazokat a műsorokat, amiket ők csináltak hadd csináljuk meg, és tök blőd lett az egész, tehát pl. előző nap ugyanannál a díszletnél egy egyetemi tanár ült, aki beszélt az iskolájáról, másnap pedig én ültem ott meg az öcsém, ahol én voltam a világ legtöbb balesetét elszenvedő embere, persze ezt ugyanolyan komolyan előadva.

Ezzel a videokazettával jelentkeztem a rádióba, ahová fel is vettek, és 6-7évig rádióztam, szépen végigmenve a ranglétrán. Először hajnali 2-kor vezettem műsort, mert máshova nem engedtek. A biztonsági őrök talán hallgatták. J Egy év után megvertük a másik rádió délutáni műsorát, ennek egyszerű oka volt, az emberek feltekerik a hangerőt, ha egy hülye beleordít a rádióba, vagy nem azt mondjuk, hogy lejátsszuk a következő dalt, hanem én eléneklem, hozzáteszem nincs jó hangom és nagyon gagyin szólt, de ez meghökkentő volt, és megjegyezték a hallgatók mit hallgatnak és amikor megkérdezik a hallgatottsági felmérésen, hogy milyen rádió szólt a kocsijában, akkor emlékeznek rám, ekkor jöttem rá a marketing, a brand jelentőségére.

Végül átkerültem a reggel sávba, ami már régi álmom volt, nem is sejtettem, hogy a Páromra is rátalálok. Kállai Kriszta nem csak rádiós volt, hanem újságíró is, így egy nagyon színes műsort tudtunk készíteni. A mai napig együtt vagyunk és együtt is dolgozunk, de most már ő a társulatunk művészeti menedzsere. Azt hiszem mi így együtt vagyunk jó páros, mert a hiányosságaimat nagyon jól pótolja, lehet, hogy fontosak a jó poénok, de ha ez nincs megfelelő formába öltve, akkor nincs néző. De ne haladjunk ennyire előre, elmesélem, hogy lettem stand up-os.

Rádiózás után szintén hívtak, hogy nem próbálnám-e ki a stand up-t, ahová szintén öcsémet hívtam. Fogalmunk sem volt mit kell csinálni, annyit mondtak, hogy ki kell állni a színpadra és viccesnek kell lenni. J

Vittünk 10 darab gyertyát, amit különböző hosszúságúra vágtuk a színpadon, majd sorrendbe állítottuk, meggyújtottuk. Öcsém kezét a gyertya fölé emeltem, aki ordított egyet. Minél magasabb gyertya fölé tartottam, annál magasabb hangon ordított. Utána az ordításával dalokat játszottunk. És ez megmaradt az emberek fejében, jobban, mint valamelyik poén másoktól. Pont ez volt a lényege. A közönség nevetett, élvezték.

Ha visszamehetnék az időben, akkor biztosan a kezdetektől oda figyelnék arra, hogy ne csak a poén legyen fontos, hanem a mondanivaló is, de már a Társulatomban is fontosnak tartom, hogy elmondjuk a véleményünket, szóval a stand up ne csak pusztán megnevettetés legyen, hanem tartalmazzon mondanivalót, közlést, persze poénban. Emiatt is alapítottam egy saját társulatot, mert sok helyen nem tetszett az a rendszer, amit kialakítottak. A társulatomban a tehetségkutatás – és gondozás nagyon fontos, és az, hogy megpróbáljunk mondani, közölni valamit. A tehetségkutatás, a Humortechnikum 6. éve megy, már egy 20 tagú társulatunk van, az átlagéletkor 25 év körül van.

Milyen célod/terved van még a jövőre nézve?

Most fog elindulni egy önálló estem, Digitális bevándorló címmel, hiszen én csak bevándorló vagyok ebben a digitalizált a világban, Ti vagytok az igazi bennszülöttek, akik ebbe beleszülettek. Ennek a lényege a generációs különbségek miatti problémák. Munkahelyek nem tudnak működni, hiszen a generációk között hatalmas különbségek vannak. Az idősebb korosztály a fiatalokat okolja sok minden miatt, hogy ők nem csinálnak semmit, és azért ilyen a világ is. Ez egyáltalán nem így van. Én egyébként egy híd vagyok köztük, mármint ha mindenkinek egy karaktert be kellene raknia a stand up-ba, hogy ő mit csinál, én a hidat mondanám, mert nagyon jól kijövök az idősebb korosztállyal, és akár a nagyon fiatalokkal is. És a generációváltás is kezd egyre szűkülni, és szerintem nagyon fontos, hogy megértsük egymást és a korosztályok is megértsék egymást.

Nagyon tetszett egyébként a Nagyfater elszabadul című film, ahol a generációs különbségek teljesen eltűntek. J Persze nem ez a legjobb út, hogy ezek megszűnjenek. J De volt egy apró gondolat a filmben, ami köré az egész épült.

Mit szeretsz legjobban ebben a munkában?

Én nagyon hiszek a szeretetben, hiszem, hogy a világban mindent meg lehet oldani, akár a munkahelyen, akár ahogy említettem a generációs különbségek kapcsán, akár a tanulás, a párkapcsolatok, a családi kapcsolatok terén. Ha van benne szeretet, akkor minden tökéletes és működik. Nekem az előadóművészetben a legnagyobb mozgatórugó a szeretet. Fellépéseken sem beszélek olyanról, vagy olyan témában, amit nem szeretek, nem találom meg vele a kapcsolatot vagy nem értek vele egyet, de például ha magát az embert szeretem, gondolok itt közszereplőre, politikusra, és csak a tevékenységét nem, velük szoktam viccelődni, hátha elgondolkodnak miért nevet rajtuk 500 ember. Amikor kiállok a színpadra én először szeretet adok a poénjaimmal a közönség pedig nekem ad szeretetet a nevetésükkel, amitől még jobban felpörgök, még jobbat mondok, és oda-vissza ezt a szeretetlabdát egyre nagyobbra gyúrjuk. J