Rendszeres szociális támogatás pályázati felhívás 2023/2024 I. félév

 

 

Pályázati felhívás a Rendszeres szociális ösztöndíjra

 

A Hallgatói Szociális Bizottság pályázatot hirdet a 2023/2024. tanév őszi félévére.

A rendszeres szociális ösztöndíj célja, hogy segítse a rászoruló hallgatók tanulmányainak folytatását. Ösztöndíjban részesülhet a teljes idejű felsőoktatási szakképzésben, alap- és mesterképzésben részt vevő hallgató, aki államilag támogatott képzési formában vesz részt, vagy tanulmányait államilag támogatott képzési formában kezdte meg és az adott szakon, szakképzésben megkezdett féléveinek száma alapján jogosult lenne államilag támogatott képzésben való részvételre.

A pályázatok leadásának rendje:

A pályázatokat a Modulo rendszerén keresztül a BGE hallgatói űrlapok között található szociális helyzetfelmérő és szociális támogatás pályázati lapok kitöltésével lehet benyújtani

 

2023. szeptember 13. 12:00 – 2023. szeptember 27. 23:59 között.

 

A hallgatók ezen időszakon belül leadott helyzetfelmérőik közül a Szociális támogatás pályázati laphoz csatolt felmérőt vesszük figyelembe az ösztöndíj odaítélésekor.

A helyzetfelmérőben csatolt dokumentumokat teljes egészében, hitelesítéssel ellátva szükséges feltölteni.

A helyzetfelmérőhöz kötelezően csatolandó dokumentumok listáját a felhívás 1. sz. melléklete tartalmazza.

A részletes kitöltési segédletet a felhívás 2. sz. mellékletében éritek el.

Szükséges nyilatkozat minták:

 

Amennyiben valamely dokumentum nem a kitöltési útmutatónak megfelelően, vagy egyáltalán nem kerül kivonatolásra, úgy az a dokumentum nem vehető figyelembe!

 

Felhívjuk a hallgatók figyelmét, hogy a HKR 93.§ (10) bekezdése szerint „A hiányosan benyújtott pályázati kérelem érvénytelen, hiánypótlásra nincs mód. A pályázati kérelemben megjelölt adatokat, körülményeket a HSzB ellenőrizheti. Amennyiben az valótlan adatokat tartalmaz, és ez az elbírálásra lényeges kihatással lehet vagy lehetett, a pályázónak a felvett támogatást vissza kell fizetnie, a hallgató ellen fegyelmi eljárást lehet kezdeményezni.”

 

A pályázat beadásával kapcsolatos kérdésekkel forduljon a kari Diákjóléti Bizottsághoz.

 

KKK: 1165 Budapest, Diósy Lajos utca 22-24. D.F.06;

E-mail: djb.kkk@unibge.hu; Telefon: +36 1 467 7800 (316-os mellék)

KVIK: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. I.em 108/A;

E-mail: kvik.djb@gmail.com; Telefon: + 36 1 374 6245

PSZK: 1149 Budapest, Buzogány u. 10-12 C04;

E-mail: djb.pszk@unibge.hu; Telefon: +36 1 469 6690

 

Sikeres pályázást kívánva,

Hallgatói Szociális Bizottság

 

Budapest, 2023. szeptember