Szobafogság szabadulószoba

Ti ki tudtok szabadulni minden következmény nélkül ?

Budapest szívében található a szoba, mely visszarepít minket a történelemórákon annyit tanult és még a mai napig emlegetett szocialista időbe. Abba az időbe, amikor még írógép által írt leveleket olvashattunk, és különböző merényletekről tudósítottak a rádiók.

A több tíz éves időszak hangulatát a párt titkár irodájába belépve már rögtön éreztem. A falakon híres képek, a zászlók, az akasztófán lógó ruhák is átadták azt a rideg, idegen érzést. Betekintést nyerhettem egy olyan helyiségbe, amilyenbe a múlt század vezetői, titkárja, besúgói a napi teendőiket végezték.

A szobában lévő TV által sugárzott leírásból megtudtam, hogy mint ügynök veszek részt a feladatban, akinek igen fontos feladata kideríteni egy merénylet körülményeit. Társaimmal a visszaszámláló elindítása után rögtön minden mozdítható tárgyat megemeltünk, kutattunk a nyomok után. Nagyon izgalmas volt, és az, hogy láttuk a visszaszámlálót, csak még jobban sürgetett minket, és arra késztetett, hogy ne csak a legjobb tudásunk révén oldjuk meg a rejtélyt, hanem hogy lássunk a tények mögé. A feladatok miatt mindannyiunk próbált a lehető leglogikusabban gondolkodni, a rejtvények jól ki voltak dolgozva, minden lépés elrejtett még egyet, így a sok próbálkozás és agyalás után se jöttünk rá sajnos mindenre. Neked/Nektek még sikerülhet!

Mint ügynökök, nem tudtunk helyt állni, hogy ennek mi volt a következménye azt nem árulhatom el, de egy jó élménnyel gazdagodtam én is és a barátaim is. Nem szabadultunk ki a szocialista korból idő előtt, de a játék alatt szóló pártindulók még most is a fejemben vannak,haha.

Ajánlom az ilyen fajta kikapcsolódást mindenkinek, hiszen a cég a Párt főtitkár irodáján kívül még más stílusú játékkal is szolgál. Jobban szereted a James Bond filmeket vagy Harry Pottert? Keresd fel mindenképp a http://szobafogsag.hu/ weblapot, és szervezz egy izgalmas, gondolkodós programot a barátaiddal!