Véradás a Pénzügyi és Számviteli Karon

Véradás a Pénzügyi és Számviteli Karon – 2016.09.27 – V. előadó előtt / 28-a
Tornaterem!

veradasKedves Hallgatók!

Lezárult a X. Országos Felsőoktatási Véradóverseny melyben a Budapesti Gazdasági Egyetem az eddigi legkiválóbb eredményét érte el és így felállhattunk a dobogó 2. fokára a 10.000 fő feletti nappalis hallgatókkal rendelkező intézmények közül. A nappali tagozatos hallgatóink több mint 5,5% -a véradó volt, így már csak egyetlen egyetem előz meg minket, ők is csak 0,5% -kal, reményeink szerint már ők sem sokáig! Egyszer igazán megérdemelnénk mi is az első helyet 🙂 Ezt a szép eredményt nem csak elérni, hanem megtartani is nehéz volt / lesz.

Természetesen a most szeptemberben induló XI. megmérettetésre is nevezett intézményünk, mely keretében számítunk rendszeres és első véradóinkra / gólyáinkra is. A verseny nyitányaként rögtön egy kétnapos véradással kezdünk, így 2016. szeptember 27-én (kedden) a Buzogány utca 10-12 szám alatt a Pénzügyi és Számviteli kar V. előadójának büfé előtti terében 10:00 és 16.00 óra közt, míg másnap szeptember 28-án szerdán 12:00 és 17:00 óra közt a Tornateremben várjuk a segíteni vágyókat.

A verseny menetéről és a tavalyi év teljesítményéről az alábbi linken olvashattok bővebben. Természetesen most is minden véradónak jár ajándék. Üdítőt, étkezési utalványt és csokit is kap az, akitől sikerrel le tudják venni a vért, míg a PSZK Hallgatói Önkormányzata továbbra is kacsazsíros kenyérrel és meleg teával várja a jelentkezőket. A véradástól senkinek sem kell tartania, mert rendkívül jó hatással van a szervezetre!

Mindenkit várunk a véradáson 27-én 10:00 – 16:00 óra közt az V. előadó előtt, 28-án 12:00 és 17:00 óra közt a Tornateremben, hiszen részünkről ez csak egy kis áldozat, másnak viszont életet is menthet!

voroskereszt-thumbnail

TAJ kártya és személyi igazolvány szükséges!