KIEMELT TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ – 2022/2023-as tanév őszi félévére

KIEMELT TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ

 

PÁLYÁZATI KIÍRÁS a 2022/2023-as tanév őszi félévére

 

A Pénzügyi és Számviteli Kar a Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben pályázatot ír ki a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért nappali munkarendű, alapképzéses hallgatók részére.

 

Pályázhatnak:

Alapképzésen gazdaságtudományi képzési terület, első, másod és harmadéves hallgatói, valamint az informatikai képzési terület hallgatói, finanszírozási formától függetlenül, akik

  • legalább 27 felvett, illetve teljesített kredittel rendelkeztek az érintett félévben
  • tanulmányi eredményük a 2022/2023-as tanév őszi félévében elérte a 4,4-es korrigált kreditindexet
  • tanulmányaik során nem volt olyan mulasztásuk vagy szabálysértésük, ami miatt megrovásban részesültek.

 

Az elnyert ösztöndíj mindig egy félévre vonatkozik, egy hallgató többször, tehát több félévben is pályázhat. Az ösztöndíj összege félévenként 100 ezer forint, melyet a hallgató egyösszegben kap meg. Az ösztöndíjban évfolyamonként legalább 5 hallgató részesülhet.

 

A Kiemelt Tanulmányi Ösztöndíj elnyerésére pályázati úton van lehetőség.

Pályázni a pályázati űrlap kitöltésével és benyújtásával lehet.

A pályázati űrlap a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül az Ügyintézés -> Kérvények menüpont alatt érhető el.

 

Hiánypótlásra, valamint fellebbezésre nincs lehetőség!

 

A pályázatok elbírálásánál figyelembe vett szempont:

  • Tanulmányi eredmény

A pályázatokat 3 tagú bizottság bírálja el, amelynek tagjai az oktatási dékánhelyettes, a Diákjóléti Bizottság elnöke és a Hallgatói Önkormányzat elnöke. Minimum kétharmados többségi egyetértéssel lehet a végleges sorrendet kialakítani.

 

 

A PÁLYÁZATOKAT A NEPTUN TANULMÁNYI RENDSZEREN KERESZTÜL KELL LEADNI 2023. FEBRUÁR 13. 12:00 órától.


A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE: 2023. február 27. 23:59

 

 

Kiértesítés várható időpontja: 2023. március 6.

Kifizetés várható időpontja: 2023. március 10.